Történet
A sárkányhajózás története
A sárkányhajó sportág Dél-Kínából származik. Több mint 2000 éves története Qu Yuan legendájához kapcsolódik.
Qu Yuant a kínaiak által nagyon szeretett költőt és államférfit hamis vádak alapján, pusztán féltékenységből hazaárulással vádolták és száműzték. A korrupt Chu Királyság Kormánya elleni végső tiltakozásaként a Mi Lo folyóba vetette magát. A kínaiak soha nem felejtették el ezt a kétségbeesett, de hősies tettet. A halászok azért versenyeztek, hogy megtalálják a holttestét, mielőtt a halak felfalják, doboltak, lapátjaikkal ütötték a vizet és rizsgombócokat szórtak bele, hogy eltereljék azokat.
Innen ered a hagyomány és tart napjainkban is.
Az első sárkányhajótestek a hongkongi és szingapúri utazási irodákon keresztül érkeztek Európába.
1982-ben mutattak be először ilyen hajót Duisburgban és 1987-ben a kajak-kenu VB kísérő programjaként szerepelt bemutató versenyként.
1990-ben megalakult az Európai Sárkányhajó Szövetség, amely 1992-ben a belgiumi Hazewinkelben rendezte meg az első európai klubcsapatok közötti Sárkányhajó VB-t, majd ezt követően minden évben megtartották 1997-ig.
1996-ban Silkeborgan párhuzamosan az európai klubcsapat EB-vel, lezajlott az első nemzetek közötti Sárkányhajó EB is. 1998-tól páros években nemzetek között, páratlan években a klubok között tartanak EB-t.
Az első Sárkányhajó VB-t 1995-ben Kínában, a másodikat 1997-ben Hong-Kongban, a harmadikat 1999-ben Nottinghamben (ezen magyar csapat is képviselte hazánkat és egy negyedik, egy ötödik és egy hetedik helyezést ért el), a negyediket pedig 2001-ben Philadelphiában rendezték.
Európában néhány országban (Németország, Anglia, Svédország, Olaszország) is olyan népszerű már, hogy szinte minden hétvégére esik egy-egy sárkányhajó rendezvény.
Kevesen tudják, hogy a sárkányhajózás a világon a második helyen áll a sportágakat űzők számának ?versenyében?.
Hazai történeti visszatekintés
Az első sárkányhajó klub Magyarországon Győrben alakult 1997-ben.
1998-ban szintén győri székhellyel létrejött a Magyar Sárkányhajó Szövetség.
Az első sárkányhajó az országba 1998-ban került, amely éveken keresztül egyedüli hírmondóként a Mosoni-Duna habjait szelte.
Az első nagyobb rendezvény a Gazdasági Minisztérium jóvoltából 2002-ben Tatán lett megtartva, amelyen Németországból kölcsönzött 4 hajóval több hazai vállalat vett részt.
A Magyar Sárkányhajó Bajnokságok sorozatát a Magyar Sárkányhajó Szövetség indította útjára 2003-ban Csepelen.
Az eddigi legtöbb résztvevőt megmozgató sárkányhajós esemény 2005 májusában megrendezett II. Győri Sárkányhajó Fesztivál volt, amelyen
49 csapat, közel 1000 versenyzője vett részt.
2006-tól pedig már minden nyári hónapban, az ország több településén, színvonalas sárkányhajó versenyeken és fesztiválokon vehetnek részt a sportág szerelmesei.